HTML

Gratulálok!

Miért teszed közzé a hülyeséget? Tudok gratulálni hozzá.

Friss topikok

Linkblog

Megállás nélkül várakozni

2008.09.17. 10:29 helikopter

Tegnap szép Laokon-csoportba rendeződött autókat láthatott a Móricz Zsigmond körtéren járókelő tömeg.

 

A peches módon (vegy épp hála az égnek) pont az végállomás előtti utolsó métereken elromló fékű busz egyszerűen összetolt néhány várakozó autót, köztük két taxist, meg egy kistehert a Villányi út végénél, a buszfordulóban. A bibi az, hogy ahol ők parkoltak, hogy hogynem, megállni tilos tábla tiltja az efféle tevékenységet.

Vajon meglep-e manapság bárkit is, hogy a tilosban várakozók éppen taxisok, meg egy (vélhetően áruszállító) kisteher voltak? Aki valaha is ült már kocsiba Budapesten, vagy nyitot szemmel jár gyalogosan, annak teljesen egyértelmű, hogy a fővárosi közlekedés aljanépéről beszélünk, akik magától értetődőnek vélik, hogy az utakon nekik mindent szabad, beleértve a kétsávos úton a külsőben parkolást akár fél órákra is, torlódásokat és dugókat okozva mindenfelé. Majd pont egy buszvégállomáson viselkednek másképp, hát nem? De lehet még fokozni, az egyik "áldozat" ugyanis a következőképpen reagált az eseményre:

A taxis az MTI-nek telefonon elmondta: minden nap megáll a Villányi útnál, a buszvégállomásnál, ahol ugyan ki van téve a "Megállni tilos!" tábla, de várakozni lehet.

Ha tilosban parkolásért nem is, a KRESZ ismeretének totális hiányáért, és persze a rinocéroszvastagságú, plusz extra teflonbevonatú arcbőrért úgy kellene bevonni a jogsiját a parasztjának, hogy legközelebb meg se próbáljon nyilatkozni.

Szólj hozzá!

Már évek óta nem vernek senkit

2008.08.29. 10:32 helikopter

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindenki ismer olyat, akinek az ismerősét megverték/megrúgdosták/megbicskázták agresszív biztonsági őrök. Az ilyen történetek főleg a Sziget idején szoktak elszaporodni, és annyi van belőlük, hogy nem létezik, hogy legalább részben ne legyenek igazak. A többek között ilyen incidenseknek köszönhetően is legendássá vált Rióban állítólag a mai napig dívik a bunyó, a Szigeten viszont az utóbbi időben visszavettek a gorillák. Most az Index mégis talált egy ilyen sztorit, ami idén történt meg két lánnyal, akik gondolom elkeseredésükben fordultak a sajtóhoz, miután állításuk szerint a reggel 8-kor lejárt napijegy miatt már éppen kifele menet negyed 10-kor kocsiba berángatták, majd ott jól megagyalták őket a kopaszok.

De nem is ez a lényeg, hanem hogy az Index megszólaltatta a biztonsági szolgálat vezetőjét, aki a következőket nyilatkozta:

"A lány a szabadságjogaira hivatkozva mindennek ellenállt. Nem volt jegye, aztán ő kezdett el kapálózni, harapni, köpködni, leszakította az emberem nyakláncát. Csúnyán viselkedett, mi is feljelentettük, hogy a srácnak ne legyen problémája. Évek óta nem verünk senkit, az összes belső ellenőr nagyon vigyáz erre. Nagyon csúnyán kell viselkedni, hogy valakit megüssenek, de biztos hogy nem bántották."

Muhaha. Nem tudom, mennyi idő alatt évül el egy ilyen, de ha engem kaptak volna el egy-két évvel ezelőtt, és egy esetleges nyomozás ellenére nem sikerült volna azonosítani a bátor legényeket, akkor most nagyon gyorsan szaladnék perújrafelvételt kérni.

Szólj hozzá!

A másik oldal

2008.06.06. 14:18 helikopter

"Nem vagyok hajlandó tudomásul venni, hogy a másik oldalon csak köztörvényes bűnözők vannak, akik csupán ideiglenesen vannak szabadlábon." - mondta Fodor Gábor egy, az Indexnek adott interjújában. Kell-e mélyebben elemezni a kijelentés valódi  - nem pedig szándék szerinti - tartalmát? Gabi, a struccpolitika nem segít! Egyébként is, milyen fejet növesztettél az utóbbi időben? Nem kéne.


Szólj hozzá!

Légy

2008.06.02. 09:46 helikopter

A Szólás Szabadsága operatőre, rendezője, meg úgy az egész stáb nyilván jót röhögött, amikor észrevették, hogy a tegnapi adásban Alexa Noéminek, a Transparency International munkatársának a hajában egy óriásira hízott légy kurkászik. A látványt olyan elragadónak találták, hogy később is többször igyekeztek megmutatni a nézőknek. Az alábbi videón 33:00-tól.

Szólj hozzá!

Pisai Ferde Torony

2008.05.29. 14:24 helikopter























Kíváncsi lennék a korábbi kutatásokra.

"A 12. század végén, a torony építésekor már észlelték, hogy kibillent az egyensúlyból. A dőlést már akkor megpróbálták megállítani, az építkezés hosszabb időre le is állt. Végül azt sikerült elérniük, hogy a torony csak kis mértékben dőlt, bár a legfrissebb kutatásokból az derült ki, hogy az eredeti tervek szerint a tornyot függőlegesre tervezték."

Szólj hozzá!

Címkék: index torony tudósok

süti beállítások módosítása